Szélesedik a szolgáltatáspaletta, frissül a vezetés és a stílus

“Úgy tűnik, a stresszmentesítés, a jelenlét, és a pihenés olyan dolgok, melyekre az emberek többségének nincs hatékony módszere. Ebben szeretnénk megoldásokat kínálni. A koncepció programszintű kidolgozása még zajlik, de előzetesben elárulhatom, hogy a jóga, a meditáció és a tudatosság idén főszerepet kap majd víz alatt és felett egyaránt.”
(Volner Miklós)

A 2018-as szezon különleges változásokat hoz a Buborék Búvárközpont vendégei számára.
A vezetőség májustól két új taggal is kiegészül, akik várhatóan különleges színeket hoznak majd a bázis életébe. A frissítést elsősorban a tevékenységi kör szélesedése tette szükségessé, ugyanis a központ tulajdonosa, Szarka Géza az idei szezonban már nem csupán a búvárok, de a hajóvezetői képesítésre vágyók számára is minőségi szakmai és gyakorlati hátteret kíván biztosítani a már ikonikussá vált Obelix búvárhajó fedélzetén. Az új profil bevezetése természetesen teljes embert kíván, így Géza a búvárszolgáltatások minőségének megőrzésére és javítására olyan szakembert keresett, aki megfelelő tapasztalattal, és sikeres multtal rendelkezik a bázisvezetés területén.

Így került a képbe Volner Miklós, a punati Octopussy Diving Center egykori tulajdonosa, aki nem csupán évtizedes tapasztalattal rendelkezik az adott területen, de ennek okán a helyi vizeket is behatóan ismeri. A két bázis között a 2004-2011 időszakban támogató együttműködés állt fent, melynek eredményeként nem csupán hatékony munkakapcsolat, de kölcsönös tiszteleten és szakmai megbecsülésen alapuló barátság is kialakult a két tengeri medve között.

Miklóst döntése okairól, és a vezetőség frissüléséből adódó változásokról kérdeztük:

2003-tól 2011-ig a búvárszakma egyik elismert tagja voltál bázisvezetőként, búvároktatóként, túravezetőként, és vízalatti fotósként-filmesként is. Mi áll a hét éves szakmai szünet hátterében?

A legegyszerűbb válasz talán az, hogy elmentem kicsit gondolkodni. 2003-ig a budapesti yuppik felszínes életét éltem a pénz és az üzleti sikerek csillámporos szemfényvesztésében, míg rá nem ébredtem, hogy az anyagiak és a karrier szintjén hiába vagyok az élet császára, ha a lelkem mégis kielégítetlen marad, és lassan kiég. A búvárkodás hozta el azt a tüzet a szívembe, amitől újra élőnek éreztem magam, s habár anyagilag talán nem termelt annyit a konyhára, végül ez az út töltött fel azzal az energiával, amitől hosszú ideig boldognak és elégedettnek éreztem magam. A negyedik X előtt azonban még az ember nincs igazán tisztában az élet felszíne alatt zajló láthatatlan erőkkel és összefüggésekkel, így ezek a szezonális centrifuga állandó pörgése mellett lassanként felőrölték a magánéletem. Az események megmutatták számomra, hogy ha az életem területei közül csupán az egyikre (esetemben a hivatásra) fókuszálok, és közben a magánéletemre, a kapcsolataimra, a lelkem épülésére nem fordítok elég figyelmet, az hosszú távon még a jól működő életterületeket is beomlasztja. Ezek a sokszor fájdalmas felismerések késztetettek arra, hogy vonuljak kicsit vissza a világtól, és az önismeret kihívásokkal teli ösvényén tanuljam meg, hogyan válhatok a vizek mesteréből az Élet mesterévé. Kezdetben nem tudtam, hol vegyem fel a fonalat, úgyhogy először sétálni mentem, és legyalogoltam a Camino-t, Spanyolországban. Ott értettem meg, hogy ez az út nem kifelé, hanem a lényem belsejébe vezet.

Milyen állomásokat érintett ez a belső utazás?

Az iránykeresés nem volt olyan egyszerű, mint a búvárkodás esetén. Ha valaki specializálódni szeretne a búvárkodás egy ágában, viszonylag egyszerűen megtalálhatja a képzési vonalat, és a megfelelő szervezeteket, oktatókat. A lélekkel kapcsolatban sokkal zavarosabb a dolog. Itt semmi nem látható, tapintható, nehéz bármit is konkrétan beazonosítani, főleg úgy, hogy kezdetben azt sem tudod rendesen megfogalmazni, hogy mi nincs rendben, és mit szeretnél elérni. Ennél fogva az első 2-3 év irányítatlan sodródásban tellt a spiritualitás, a tudatfejlesztés, a pszichológia, a jóga, és a meditáció vizein. Ezt a szakaszt magamban csak “szemétkihordásnak” hívom, mert számos belső technikán keresztül sikerült rálátnom, hogy a tudatalattim hemzseg a “lelki élősködőktől”, öntudatlan viselkedésmintáktól, melyekkel egészségtelen kapcsolódásaink, környezetünk, a média és a társadalom fertőznek meg bennünket, és alakítják át személyiségünket olyan szélsőséges módon, aminek már semmi köze nincs valódi önvalónkhoz. Miután nagyjából sikerült megtisztogatnom magam ezektől a hatásoktól, képessé váltam végre feltenni az igazán lényeges kérdésket: – Ki vagyok Én valójában?, – Mi az életem célja, küldetése?, – Emberként mi a dolgunk, felelősségünk a világban?, – Mit jelent másokkal minőségi módon kapcsolódni?, – Hogy szabadulhatunk ki az élet szenvedésköréből?, – Mit jelent embernek, férfinak, felnőttnek lenni?, – Hogyan találhatok rá a küldetésemre, a boldogságra?, stb.

És? Megtaláltad a válaszokat?

Meg, de nem azonnal. Ez a kíméletlen, önelemzéssel, önmeghaladással, belső harcokkal teli ösvény meglehetősen érdekes állomásokat hozott. Ahogy annó lelkes amatőrből lettem hivatásos búvár, a tudatfejlesztésben is lassan szakértővé avatódtam, és egyre többen találtak meg lelki kihívásaikkal, így kötöttem ki a szakmában, mint életviteli tanácsadó, tréner, terapeuta, író, elvonulás vezető. Az egyik legfontosabb állomás mégis az volt, amikor Kedvesemmel összetalálkoztak az útjaink, aki legalább annyira elkötelezettje volt az önfejlesztésnek, mint én, így a párkapcsolatunk automatikusan a tudatosodás egyik legkeményebb, és leghatékonyabb területévé vált. És persze nem csupán egymáson gyakoroltunk, de párosan ugrottunk bele a legeszementebb helyzetekbe is, amelyekben megvillant a lehetőség, hogy legyőzhetjük félelmeinket, felrúghatjuk belső korlátainkat. Nélküle nem jutottam volna ilyen messzire. Alapítottunk egy jóga- és szellemi központot, tudatfejlesztő programokat, elvonulásokat, parázsonjárásokat szerveztünk, két évig egy kecskefarmot, majd sajtműhelyt vezettünk, dolgoztunk Angliában, a tavalyi szezont pedig sátoros vándorárusként töltöttünk a skandináv országok lenyűgöző vidékein. Úgy másfél éve még egy kis kanyart beiktattam Peruba is, hogy tanulmányozzam az amazonaszi őserdők sámánjait.

Sámánok? Őserdő? Mesélj!

Órákig tudnék mesélni, szoktam is előadásokat tartani a témában, de dióhéjban a lényeg annyi, hogy keresgélés közben rábukkantam egy olyan ősi bennszülött tradícióra, amely a tapasztalatok szerint hatványozottan hatékonyabb bármely modern lélektani módszernél. Az amazonaszi sámánok révülésen alapuló vizionárius módszeréről van szó, amelyet kipróbálva valóban elképesztő eredményekre jutottam. A módszer nemcsak természeti emberként állt közel hozzám, de olyan pozitív változásokat, varázslatos képességeket, metafizikai tudást és tapasztalatot hozott az életembe, ami a téma megszállottjává tett. Ennek eredményeként töltöttem másfél hónapot a perui shipibo sámánok körében, hogy eredeti formájában találkozhassak a módszerrel, valamint, hogy filmen, képekben, írásban dokumentálhassam egy kihalóban lévő kultúra maradványait.

Nem visszalépés számodra újra a “fizikai” világban megmártózni?

Látszólag annak tűnhet, de ha elég nagyot lépünk hátra, akkor megláthatjuk, hogy ez a váltás éppen úgy logikus, és értelemszerű, mint az összes eddigi volt. Életviteli tanácsadóként arra bátorítom a boldogságkeresőket, hogy találják meg magukban azt a tálentumot, amely kijelöli számukra az életutat, amelyben boldogan, szabadon áramolhatnak. A saját életemben szerencsére sikerült már rálátnom arra a tehetségre, amelyben ki tudok nyílni. Az én karakterem abban erős, hogy kellő bátorsággal és lelkesedéssel vagyok képes az átlagember számára idegen, néha ijesztő világokba belevetni magam, majd miután kiismertem a játékszabályokat, biztonságos, élvezetes, hiteles módon osztom meg másokkal ezeket az új dimenziókat. Így volt ez az értékesítésben, ahol értékesítőből vezető és tréner lettem, a búvárkodásban, ahol szabadtüdős hobbibúvárból hivatásos oktatóvá, fotóssá, videóssá váltam, majd a lélek tengerein, ahol hajótöröttből hajóskapitányá képeztem magam. A búvárszakmába való visszatérésem csak látszólag tűnhet visszafordulásnak, ám a valóság az, hogy most a két életút integrálásáról van szó. A búvárkodással való ideiglenes szakításomnak az egyik fő oka ugyanis egy belső dilemma volt: A szakmában töltött kb. 10 év 4000+ merülése során sikerült a merülés minőségében egy olyan szintet elérnem, amely a lemerülést követő szinte azonnali magasabb tudatállapotú meditatív, eufórikus élményben és a teljes jelenlét érzésében csúcsosodott ki. Ez az élmény önmagában is elképesztő, de hosszú távon magával hoz olyan nem mellékes dolgokat, mint a lelki egyensúly, a teljes feltöltődés, az öngyógyító folyamatok, a stresszmentesség, a tartós belső béke. Akkoriban ennek a szintnek az átadására nem voltam képes. Beszélni sem tudtam róla, nemhogy megmutatni, és hamarosan elvesztettem a motivációmat arra, hogy a hétköznapok stresszét magukkal hozó búvárokkal felszerelésekről, cápákról, vagy mélységteljesítményekről beszéljek, melyek a saját tapasztalásaimhoz képest lényegtelen külsőségekké változak. Azt hiszem az elmúlt pár év belső munkájának eredményeként képessé váltam ennek a tudásnak az átadására, és bízom abban, hogy lesz olyan közönség, akit érdekel a merülések valódi “mélysége”.

Milyen változásokat hoz ez az új irány a Buborék Búvárközpont búvárainak életébe?

A válaszadáshoz bele kell mennünk a szabadidős búvárkodás egy paradox jelenségébe. A vendégek két dologért jönnek elsősorban hozzánk: élményért, és hogy kipihenjék a hétköznapok fáradalmait. Sokszor azonban azt láttam, hogy jó esetben csak az élmény, vagy még az sem marad a végére, mert a vendégek a rendelkezésükre álló időben egyszerűen képtelenek ellazulni, megérkezni a teljes jelenlétbe. Reggel a felszerelésen stresszelnek, a hajón a hétköznapi problémákon rágodnak, ezt az energiát leviszik a víz alá, emiatt kapkodnak, sietnek, pazarolják a levegőt, és lemaradnak a lényegről. Este aztán folytatódik az élményvadászat, ami legtöbb esetben az alkoholfogyasztásban merül ki, és a spirálon így megy lefelé a kedves sporik jelentős része, míg végül kifacsarva távozik a bázisról. Úgy tűnik tehát, hogy a stresszmentesítés, a jelenlét, és a pihenés olyan dolgok, amire az emberek többségének nincs hatékony módszere. Ebben szeretnénk párommal, Szabó Renátával, a Buborék új háziasszonyával megoldásokat kínálni. A koncepció programszintű kidolgozása még zajlik, de előzetesben elárulhatom, hogy a jóga, a meditáció és a tudatosság idén főszerepet kap majd víz alatt és felett egyaránt. Szeretnénk, ha a vendégeink megtapasztalhalnák, milyen 100%-ot kihozni a búvárkodás élményéből, milyen teljes mértékben kipihenni, feltölteni magukat. Olyan élményeket szeretnénk nyújtani, ami a merülésnek nemcsak külső, de belső vonatkozásában is értelmet ad, hogy vendégeink a szép képeken kívül, olyan igazgyöngyöket is felhozhassanak saját mélységükből, amely nem csak kedves emlékeket, de akár a hétköznapok folytatásában új, pozitív célokat, utakat és a hozzájuk szükséges energiát is jelenthetik.