Abban ugye megegyezhetünk, hogy egy búvár mindig éhes és innia is kell. Főleg sört, meg palinkovacot (utóbbit kizárólag dekófolyadékként természetesen). Meg persze hazai párlatokat otthonról. 😀

Lássuk a szokásos búváros menetrendet a szigetre indulva:

Otthonról ki-ki vérmérséklete szerint több-kevesebb útravalóval érkezik. Akik búvárfelszereléssel is rendelkeznek, s hozzák magukkal (mint jómagam), azoknál nem túl sok szabad hely marad a dupla, stagek, illetve az oldalborda hasonló dolgai mellett. Mi ezeket először lerakjuk, de a többség számára a szigetre beérve általában a cél az első Konzum/Plodine, vagy hasonló áruház. Mivel itt a szigeten elég drágán mérik a dobozos sört, akinek ez a kedvence, azt érdemes otthonról hozni. Minden más szokásos hazai dolog gyakorlatilag itt is beszerezhető, kiegészülve helyi alapanyagokkal.

Napszaktól függően nagy eséllyel kávét követel a szervezet az utazási stresszre. Ez ugyan sok helyen elérhető, de búvárként vagy a kapitányt kell kifosztanunk, vagy valamelyik “ikonikus” merülőhely közelében kell a feketét megszerezni. Az egyik ilyen hely a sokak által ismert Neptun kávézó (egészen pontosan Neptun Bistro).  Elhelyezkedését alighanem senkinek nem kell ecsetelnem, aki esetleg mégsem tudná, annak itt a térkép, amiből 1 klikkel akár útvonal is tervezhető:

Neptun caffe Lokvišća ul. 12d, 51515, Šilo, Horvátországbar Silo

Kellemes terasz, megfizethető kávé, üdítők, jégkrém és természetesen sör, illetve a búvárok számára elengedhetetlen vizipipa is megtalálható. Érdemes szétnézni belül is, lehet találni kincseket, s a helyi történeteket szívesen mesélőkkel sem nehéz összefutni.

Gyakorló búvárként szinte mindenki megfordult már a Buborék csapatánál járva a parti merülőhelyen, illetve a képesítésektől függően a Peltastis roncsán is. Ilyen alkalmakkor a főhadiszállás ez a silói kávézó. A környék kavicsos partjai ideálisak a nem búvár családtagok, illetve a rokonok számára is. Az épület mögött nagyobb parkolót is találunk, ahol járművünk (akár kerítésen belül is) tárolható.

Külön kérésre (a bázisvezetővel kell egyeztetni!) szállás és vacsora is kérhető, melyet a hely sarkában felállított alkalmatosságon fognak nekünk elkészíteni.

Búvár szempontból is teljes ellátást kapunk: tárolók, felszerelések, palacktöltés.

Bistro "Valbiska"

A második kihagyhatatlan vendéglátó egység a pizzaimádók Mekkája, a valbiskai  kompkikötőben található.

Az esetlegesen kompra váró sort a helyre tartva nyugodtan előzzük meg. A parkoló a fogyasztó vendégek számára ingyenes!

Emberes adagok, finom feltétek, minden, mi szem szájnak ingere. A családi méretű darabok a csoportok kedvencei, ahol kedvünkre cserélgethetjük az asztaltársakkal a különböző ízesítésű szeleteket, mindenki legnagyobb örömére. Alkoholos italokat is kérhetünk, illetve a salátáktól a desszertekig tartó választékkal is büszkélkedhet a hely.

A következő feltétlenül látogatásra érdemes hely a “Kőkocsma”, becsületes nevén “Konoba Tri marina”.

A hely maga is egy kisebb labirintus, de a kinézet egy dolog, a specialitásaik annál inkább kedvesek a gyomornak. Ezek pedig mindenféle húsos tálak.

A fentieken túl a sziget bővelkedik további vendéglátó helyekben, mindenki kedvére válogathat igényeinek és pénztárcájának megfelelően. A legtöbb hely csak szezonálisan tart nyitva, de a fentebb bemutatottak a merülésre alkalmas időkben fogadnak minket.

Kérhetünk tanácsot a helyiektől, szállásadóinktól is, bár ne csodálkozzunk, ha azt tapasztaljuk, hogy a szigeti ember (aki a szigeten él) csak hasonló tulajdonostól hajlandó vásárolni, s csak szigeti ember tulajdonában álló helyen fog ebédelni vagy vacsorázni. Ennek az az oka, hogy a szigeti ember nem viszi el a pénz, s az ott marad körforgásban, egész évben munkát és megélhetést biztosítva az ott lakóknak.

Találunk parti bárokat, fagyizókat, elmehetünk akár fish-piknikkel egybekötött, akár másfajta hajókirándulásra is. Sétálhatunk a városok és falvak szűk sikátoraiban, bámulhatunk naplementét, hódolhatunk különböző vízisportoknak, vagy csak élvezhetjük a vizet és a napsütést.